Nevelési céljaink

A legfontosabb céljaink, hogy a gyermekek, mire iskolába mennek, képesek legyenek saját szükségleteiknek megfogalmazására, tudjanak dönteni és rugalmasan gondolkodjanak. Pozitív énképük legyen, kreatívak, és társaikkal szívesen együttműködőek legyenek.

Mozgás és fejlődés

A gyerekek fejlődésében a mozgás az egyik legmeghatározóbb tényező. A mozgás fejlődésével fejlődnek együtt a szervek, szervrendszerek, kognitív képességek, és a személyiség is. Óvodáskorban az egyik legfontosabb feladatunk hogy megszerettessük a gyerekekkel a mozgást, megtapasztalják az örömét, sikerélményük legyen benne. Két fejlesztőpedagógusunk kiemelten figyel arra, hogy a mozgásfejlődés megfelelően menjen végbe. A kicsiknek minden héten egyszer tart néptáncpedagógus néptáncot, mellyel nem csak a mozgásuk, hanem a ritmusérzékük, auditív memóriájuk, ének-zenei tudásuk is fejlődik egyszerre. Aki szeretné, az talál délutáni programokat bőséggel a jógán keresztül, az iskolaelőkészítőn át a fociig, de van alapozó torna és művészeti tehetségműhely is.

Angol

A hozzánk járó gyerekek az angolt nem "tanulják". Helyette játékos és élvezetes formában mutatjuk be nekik, például énekléssel, játékokkal, mondókákkal, így, mint sok más impulzus ebben a korban egyszerűen beépül a gyermekek tudatába, ezzel nagyban megkönnyítve a későbbi tanulást és a megfelelő kiejtést. Angolos pedagógusaink a nap nagy részét a gyerekekkel töltve biztosítják a kétnyelvű nevelési környezetet.

Egészséges étkezés

Óvodánkban nagyon fontos szerepe van az egészséges étkezésnek, hogy a napi négyszeri étkezés mindig jó minőségű alapanyagokból, és egészséges, adalékanyag-mentes összetevőkből álljon. A reggelit, tízórait, uzsonnát az óvodában készítjük odafigyeléssel, igényesen, változatosan. Minden étkezésnek része a friss idényzöldség és gyümölcs, amit lehetőség szerint helyi termelőktől szerzünk be. Figyelünk a húskészítmények hústartalmára, valamint cukorbevitel mérséklésére. Szakorvos által igazolt ételallergia vagy érzékenység esetén egyéni étrendet biztosítunk a gyerekeknek.

Sport és az olimpiai eszme

Az olimpiai nevelés alapelve az egymás iránti tisztelet, elfogadás, kitartás, és a testmozgás öröme. Az Activity Óvodában az olimpiai nevelés alkalmazásával képzett szakemberek építik bele ezt a gyerekek mindennapjaiba, mindezt az angol nyelvű neveléssel, játékokkal fűszerezve. Olimpiai óvodaként hisszük, hogy az egészséges versengés erkölcsös jellemet formál, a csapatszellem, fair play és egymás iránti tisztelet olyan értékeket adnak, amik felnőttként személyiségünk legfontosabb alapköveivé válnak. A napi élet része a kornak megfelelő torna és néptánc, illetve rendszeresen látogatnak el hozzánk olimpikonok, paralimpikonok hogy személyesen meséljenek sportágukról, életükről, az olimpiai eszméről, melyet átélhettek.

Nevelőink

Kiemelt jelentőségű óvodánkban, hogy a gyerekekkel foglalkozó felnőttek olyan, munkájukat szerető és pozitív szemléletű emberek legyenek, akik életvidámságukkal bearanyozzák a gyerekek mindennapjait. Így a gyerekeket szeretet, türelem, jókedv, megértés, biztonság és tisztelet övezi nap mint nap. Fontos számunkra az együttműködés, együtt nevelés, ezért rendszeresen biztosítunk fogadóórákat, ahol részletesen meg tudjuk beszélni a gyermekek fejlődését, mindennapi életét. Kiemelt figyelmet fordítunk a munka-magánélet egyensúly fenntartására, számunkra nagyon fontos, hogy a gyerekeknek stabil alapot adjunk.

Évi

Óvodavezető, nagycsoportos óvónéni, fejlesztőpedagógus, alapozó torna vezető

Tudj meg többet

Barbi

Angol-magyar foglalkozásvezető, nagycsoportos óvónéni, fejlesztőpedagógus, gyermekjóga oktató

Tudj meg többet

Enikő

Kiscsoportos óvónéni, rajzvizsgálati szakértő, képzőművészeti tehetségműhely vezető

Tudj meg többet

Andi

Kiscsoportos dajkanéni, a jobbkéz, akire mindenki számíthat

Tudj meg többet

Ádám

Néptáncos, néptáncpedagógus

Mit tartalmaz az ár?

Általános:
  • Friss idénygyümölcs minden nap
  • Minőségi tisztasági csomag
  • Közös ünnepségek
  • Ajándékcsomagok Mikulásra, Húsvétra
  • Rugalmas, szülővel egyeztetett beszoktatás egész évben
  • Folyamatos nyitvatartás (nem ügyelet) a nyári 3 hét karbantartási szünet, 5 nevelés nélküli munkanap, húsvéti 2 nap, valamint karácsonykor a két ünnep közötti időszak kivételével.
  • Programok:
  • Házon belül: halloween, karácsony, farsang, ballagás, évzáró, családi bográcsozás, családi korizás, mikulás, bábszínház, jógás anyák napja, kézműves délután
  • Heti rendszerességgel privát csoportban képek megosztása (facebook)
  • Tematikus nyári táborok minden héten más tematikával
  • Szakmai támogatás:
  • Nagycsoportosok alapos felmérése fejlesztőpedagógusok által
  • Kis létszámú csoport sok pedagógussal, dajkával
  • Mindennapos, törvény által előírt korosztálynak megfelelő kezdeményezések a mindennapos mozgásfoglalkozással együtt, iskolaelőkészítéssel
  • Két fő fejlesztőpedagógusunk támogatását szakvélemény alapján
  • Mozgás:
  • Rövid óvodai jóga és meditáció a mindennapi mozgás keretében
  • Néptánc hetente néptánc pedagógussal
  • Hetente 2 mozgásfejlesztő torna (45 perc)
  • Télen 6 alkalom korcsolya oktatás Budakalászon
  • Angol:
  • Angolos játékos foglalkozások és kommunikáció a mindennapokban
  • Mit nem tartalmaz az ár?

    Délutáni opcionális foglalkozások az óvoda területén vagy azon kívül (pl.: alapozó torna, iskolaelőkészítő fejlesztőpedagógussal, művészeti tehetségműhely, foci, úszás, jóga)
    Évente 5-6 házon kívüli óvodai buszos kirándulás és kapcsolódó belépőjegy (Skanzen, múzeumok, színház, állatkert, MüPa, CsoPa, Tropicarium, stb.)
    Napi 4 étkezés

    Kiscsoport napirendje

    Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
    7:30-8:40 Gyerekek fogadása, szabad játék
    8:40-9:00 Reggeli
    9:00-9:15 Napindítás, környezet, matematika Napindítás, mese-vers, ének-zene Napindítás, mozgásfejlesztő Néptánc Napindítás, vizuális nevelés
    9:20-9:40 Mindennapos angol Néptánc Mindennapos angol
    9:45-10:00 Szabad játék, szocializáció
    10:00-10:15 Tízórai
    10:15-11:30 Öltözködés, udvari élet
    11:30-12:00 Ebéd
    12:20-15:00 Csendes pihenő
    15:00-15:15 Uzsonna
    15:00-17:00 Szabad játék, délutáni opcionális foglalkozások Mozgásfejlesztő (15:30-16:30) Szabad játék, délutáni opcionális foglalkozások